2011-06-30
2011. július 18-tól
Tisztelt Ügyfelünk!
Amint az Ön előtt már bizonyára jól ismert, mind az EU szabályozás, mind a nemzeti energiapolitika nagy hangsúlyt helyez arra, hogy a közműszolgáltatások terén is mielőbb kiteljesedjenek a szabad szolgáltatóváltás
feltételei.
Ennek oka az, hogy tapasztalatok szerint a verseny az árakra kedvező hatást gyakorol, hiszen az ügyfél az ajánlatok közül a számára legkedvezőbbet választhatja ki. Ezen folyamatot elősegítendő az eddiginél korszerűbb, a fogyasztók érdekeit még inkább előtérbe helyező, új számlázási rendszert vezetünk be.
Az informatikai rendszer fejlesztése maga után vonja a jelenlegi számlázási és nyilvántartási rendszer pénzügyi és számviteli lezárását, melynek keretében minden felhasználónk részére 2011. június második felében illetve július első felében technikai okok miatt egy elszámoló számlát kell készítenünk, melynek alapja:
A technikai éves elszámoló számlák elkészítése mellett a leolvasás továbbra is a megszokott időben történik. Kérjük, hogy segítse elő a leolvasók munkáját, és a
fogyasztásmérők leolvasását (illetve a fogyasztásmérő berendezésről fényképfelvétel készítését) szíveskedjen lehetővé tenni.
Természetesen ezen elszámolással kapcsolatban Önnek semmilyen külön tennivalója nincs, ezzel kapcsolatosan ügyfeleinket semmiféle többletköltség nem terheli.
A fenti korszerűsítés miatt előfordulhat, hogy az Ön július havi számláját nem a megszokott időben, hanem várhatóan augusztus folyamán kézbesítjük, így ezen számláját ennek megfelelően csak később, augusztusban vagy szeptemberben kell befizetnie. Az új számlázási rendszer bevezetését követően visszaállunk a megszokott számlázási rendre.
Ezúton tájékoztatjuk arról, hogy a fenti okok miatt 2011. július 18-ától 2011. július 22-éig ügyfélszolgálatunk a szokásostól eltérő módon áll rendelkezésre:
Internetes, online ügyintézésünk 2011. július 8-án 15 órától 2011. július 25-én 8 óráig szünetel.
Megértését és türelmét köszönjük! Az esetlegesen okozott
kellemetlenségekért szíves elnézését kérjük!
Tisztelettel,
ELMŰ-ÉMÁSZ Ügyfélszolgálati Kft.